Erin arra ébredt, hogy mindene fáj. A fejét beverte, a csuklója valószínűleg eltörött, és mindenhol horzsolások voltak rajta. Óvatosan nyitogatta a szemét, de a szobában – feltehetőleg valami szoba lehetett – félhomály uralkodott.

Amikor valamennyire magához tért, észrevette, hogy egy heverőn fekszik, és a legtöbb sebe be van kötve.

Alig vette észre, hogy valaki odalép hozzá. Ennek a valakinek fekete talárja volt, ugyanolyan fekete haja, és ha lehet, még feketébb szeme. A férfi egyik karját finoman a boszorkány háta mögé csúsztatta, és felültette, miközben a másikkal egy poharat tartott a szájához.

– Ezt idd meg… – susogta a fülébe egy nagyon is ismerős hang. Engedelmesen megitta, amit Piton az orra alá dugott. Akár méreg is lehetett volna, de benne ez meglepően fel sem merült.

A férfi visszafektette, és valamit matatott az ágy mellett álló asztalnál. Erin bágyadtan követte pillantásával a mozdulatait.

– Hol vagyok? – kérdezte rekedten, amikor megelégelte a hallgatást.

– Na, ez a legutolsó, amit az orrodra fogok kötni… – mosolyodott el Piton, de a hangjában furcsamód nem volt annyi gúny, mint általában.

Erin feje még tompa volt az ájulástól, de az agya máris dolgozott. Arra már rájött, hogy valószínűleg halálfalók között van, ami nem túl jó jel. Azt viszont nem tudta megmagyarázni, minek is ápolgatja Piton. Úgy gondolta legegyszerűbb, ha egyenesen rákérdez.

– Jobban örültél volna, ha ott hagylak? – kérdezett vissza a férfi bosszúsan.

– Egyébként – mondta kis hallgatás után –, még mindig a kémem vagy…

Erin úgy gondolta, ez nem a megfelelő pillanat arra, hogy kifejtse a nemtetszését.

– Különben – szólalt meg ismét a férfi néhány perc múlva gúnyos mosollyal, miközben még mindig a bájitalok között matatott. –, hol hagytad a karkötődet?

Erin összeharapta a száját.

– Nem véletlenül olyan a csuklóm, amilyen… – mondta halkan.

– Á, értem… A csuklóddal együtt akartad lerobbantani – gúnyolódott Piton, és közben látszott rajta, hogy magában jót derül a lány reakcióján. – A naivságod nem ismer határokat, ha megint azt hitted, nem jövök rá… Hol van?

– A bal zsebemben… – mondta lemondó hangon Erin, mivel nem hitte, hogy ebben az állapotban meg tud mozdulni.

Piton benyúlt a nő zsebébe és kitapodatta a karperec romjait, majd egyik szemöldökét felvonva nézegette a maradványt.

– Szép munka – jegyezte meg gúnyosan. – Nem hiszem, hogy ezt visszaraknám neked. Sajnos nem fog rajta a <i> Reparo </i> – tette hozzá magyarázatként.

A halálfaló újabb kotyvalékokkal lépett oda hozzá. Az egyik egy csontnövesztő ital volt, a másik pedig egy altató.

– Ha ezeket megiszod, holnap már rendben leszel – mondta Piton miközben ismét felültette a nőt. A falon égő fáklya fénye furcsa táncot járt a férfi markáns arcán.

Hagyta, hogy a bájitalok lefolyjanak a torkán, majd mély álomba merült.

<center> * </center>

Másnap reggel az első gondolata az volt, hogy meg kell valahogy szöknie. Félretolta magáról a takarót – amit valaki jóindulatúan ráterített – és felült az ágyon. Egy pillanatra még belenyilallt a fájdalom a sebeibe, de azután elmúlt. A függönyök mögül beszűrődő fényből ítélve kora reggel lehetett. Letette a lábait a padlóra és örömmel állapította meg, hogy minden ruhája rajta van.

Felkelt az ágyról, és körbenézett. Legnagyobb meglepetésére a pálcája az asztalon feküdt. <i> – Biztos itt felejtette – </i> gondolta magában félig megkönnyebbülve, félig kárörvendően. Felvette és lábujjhegyen az ajtóhoz lopakodott. Próbaképp lenyomta a kilincset, de az ajtó zárva volt. Elsuttogott egy <i> Alohomora- </i> t. Nem számított rá, hogy kinyílik az ajtó, mégis ez történt. <i> – Úgy látszik korábban ébredtem, mint számítottak rá, különben biztos bezárnak… – </i>

Óvatosan lenyomta a kilincset, és résnyire nyitotta az ajtót. Egy sötét folyosót látott maga előtt. Vékony testalkata miatt nem kellett túl nagyra nyitnia az ajtót, hogy kilépjen. Körbepillantott, majd halkan futva elindult az egyik irányba, ahonnan valami fény szűrődött ki.

A folyosó végén megtorpant. Egy teremben találta magát, ami egykor talán nappalinak szolgált. Jobbra és balra is nyíltak ajtók, sőt még egy lépcső is vezetett felfelé, de ezekkel nem foglalkozott, mivel észrevette a bejárati ajtót.

Futva elindult az ajtó felé. Már majdnem odaért, amikor egy kéz ragadta meg. Egy pillanat múlva egy rendkívül feldúlt Malfollyal találta szemben magát. Gőgös vonásait eltorzította a düh, és még a jégszínű szemekben is csak ez az érzés tükröződött.

– El sem hiszem, hogy Piton otthagyta a pálcádat! – morogta dühösen, miközben visszafelé vonszolta a fiatal boszorkányt.

Erin felszisszent, mert a férfi pont a sérült csuklóját fogta meg, ami ugyan már nem volt eltörve, de még érzékeny volt. Lucius megtorpant, majd amikor rájött a baj okára jéghidegen elmosolyodott.

– Tőlem ne várj finom bánásmódot! – sziszegte gúnyosan a boszorkány arcába, és ha lehet, még durvábban szorította Erin sérült csuklóját.

Erin meg sem próbált ellenállni, hiszen tudta, úgysem tud megszökni. Kelletlenül követte a férfit, aki úgy szorította a csuklóját, mintha attól félne, köddé válik.

– Nem kell megint széttörni a csuklómat! – sziszegte, amikor már elviselhetetlen lett a fájdalom.

Lucius megtorpant és szembefordult a lánnyal. Összeszedte a vonásait, így már csak jéghideg lenézés maradt az arcán, amikor lenézett a nőre.

– Ha hiszed, ha nem jelenleg ki vagy szolgáltatva nekünk, úgyhogy jobb lenne, ha befognád a szádat! – sziszegte, majd ugyanolyan erősen markolva a kezét újra vonszolni kezdte. Erin csak nehezen tudott lépést tartani vele.

Amikor visszaértek, Lucius kicsavarta a kezéből a pálcát, belökte a szobába, majd rázárta az ajtót. Erin elkeseredetten ült le az ágy szélére, magában átkozva Malfolyt.

Nemsokára megjelent Piton, kezében Erin pálcájával.

– Ha már ennyire rendbe jöttél, talán befejezhetnéd, amit elkezdtél… – szólalt meg a szokásos bársonyos gúnnyal a hangjban.

Erin értetlenül bámult rá.

– Kiderítettem, hogy Daniel Pawlak egy régiségkereskedő, mit akarsz még?! – kérdezte talán több felháborodással, mint kellett volna.

A férfi fenyegetően közelebb lépett.

– Nem vagy túl előnyös helyzetben Kyseraa, úgyhogy a helyedben nem lennék ennyire pimasz! – sziszegte oda a nőnek. – Egyébként, meg nem hinném, hogy valóban igazad van a régiségkereskedéssel kapcsolatban, úgyhogy jobb lesz, ha megnézzük közelebbről.

Odadobta Erinnek a pálcáját, és a kabátját, ami egy fogason lógott az ajtó mellett.

<i> – Mi az hogy megnézzük? – </i> dühöngött magában a nő. <i> – Az ember azt várná, egyedül is el tudja intézni… Mi a fene szükség van itt rám?! </i>

Felvette a kabátot és a férfi után indult. Ahogy kiléptek a ház elé Erint megcsapta a jéghideg levegő. Körbenézett. Próbálta az eszébe vésni a helyet. Egy erdőben álltak. Hosszú törzsű bükkfák meredtek az égbe, és itt- ott elszórtan egy- egy fenyőt is látott. A szürke felhőkből, amik eltakarták a napot, hó szitált. A leheletük finom párapamacsokat fújt a fakó reggelbe.

Nem volt sok ideje nézelődni. Piton megfogta a kezét, és érezte, hogy elhoppanálnak. Erin már érezte, hogy majdnem ott vannak, amikor egy falba ütköztek. Olyan hoppanálásgátló varázslat volt.

Egy havas, meredek utca előtt találták magukat. A szélén csupa apó bolt volt, az egyiknek a falán tábla hirdette: <i> Holdvirág utca </i>.

– Tipikus mugli környék… – jegyezte meg Erin csalódottan. Felpillantott az utcára és felnyögött. <i> – Nem igaz, hogy fel akarunk itt mászni… – </i> gondolta.

A férfi viszont már hosszú léptekkel elindult fölfelé. Erin utána futott és nemsokára már némán baktattak egymás mellett. A nő kicsit feszengve érezte magát egy halálfaló társaságában, akit ráadásul már régebb óta ismer, mint néhány aurortársát.

Az utat vékony hó borította, ami alól viszont időnként kibukkant az alatta lévő jégpáncél. Lassan haladtak fölfelé. Végül a nő törte meg a csendet.

– Nem értem, mi szükséged van rám… Amikor simán elintéznéd a dolgokat nélkülem is… Ráadásul, semmi sincs már, ami arra kötelezne, hogy azt csináljam, amit mondasz. – Miközben beszélt, végig a földet nézte, így nem látta a férfi reakcióját. Piton pedig csak nagy sokára válaszolt.

– Kezdjük ott, hogy nektek eleve meg kellett volna már az elején halnotok – bár szavai kemények voltak, a hangjában egy csepp indulat sem volt. – Egyébként meg, ha gondolod, meg is fenyegethetlek, ha úgy könnyebb. De szerintem magadtól is tisztában vagy vele, hogy ha bármi butaságot csinálsz, azt te fogod megkeserülni.

– De nem értem, hogy mi szükséged van rám? Én egy auror vagyok! – ellenkezett Erin.

– Kétféle módon tehetjük el az útból az olyanokat, mint te – fordult felé Piton, most már kicsit dühösebben. – Ha megöljük őket, vagy ha magunk mellé állítjuk, akár csak látszatra… Örülj neki, hogy utóbbit választottam…

A nő nem mert tovább vitatkozni. A halálfaló szavain rágódott.

Végre felértek, és megtalálták a régiségboltot. Amikor beléptek az üvegajtón, egy átlagos régiségbolt tárult a szemük elé. A polcokon mindenféle varázstárgy sorakozott az üveges szekrényekben.

A pultnál egy vörös hajú nő ült, aki épp el volt foglalva azzal, hogy mágikus körömlakkjával a körmét bűvölje. Piton határozottan odalépett a pult elé és megköszörülte a torkát, Erin egy kicsit lemaradva követte.

– Mit szeretnének? – nézett fel unottan a fiatal boszorkány.

– Daniel Pawlak úrral szeretnénk beszélni – válaszolta a férfi. Talán csak képzelődött, de mintha a boszorkány zöld szemében félelem és felismerés furcsa keveréke csillant volna.

– Hátul van… – bökött a fejével egy függönnyel eltakart ajtó felé.

Piton elindult arrafelé, szemével intett Erinnek, hogy ne kövesse. A férfi egyik kezével félrehúzta a függönyt és belépett. Az anyag a háta mögött kecsesen libbent vissza a helyére.

Erin körbenézett a boltban. Kíváncsian – vagy inkább kíváncsiságot tettetve – nézegette a tárgyakat. Időnként a pultos boszorkányra pillantott, aki viszont már újra a körme díszítésével volt elfoglalva.

Teltek a percek, majd Piton kilépett a függöny mögül, és szó nélkül kihúzta Erint a hóesésbe.

– Ez egy bérgyilkos – világosította fel tömören a nőt.

– Hogy micsoda?! – kérdezett vissza Erin döbbenten.

– Jól hallottad.

Elindultak visszafelé a meredek, csúszós úton. A havat a szemükbe fújta a hideg szél. Piton Erin mögött haladt. Már az út felénél jártak, amikor a nő lába megcsúszott a jégen.

Ijedten felkiáltott, és azt hitte, hanyatt fog esni. A férfi viszont elkapta a derekát és erősen megfogta. Piton fekete haja Erin arcába hullott, a nyakán érezte a férfi meleg leheletét.

Egy pillanatig – Erin óráknak érezte – mozdulatlanul álltak a hóesésben. Mintha megállt volna az idő.

Aztán Piton elengedte a boszorkány derekát és elindult lefelé. Arcán semmi nyoma nem volt, hogy benne is nyomokat hagyott volna ez a két pillanat. Érzéseit megint a maszkja mögé rejtette.

Erin nagyot sóhajtott, majd követte a férfit. Csak most érezte, mennyire gyorsan dobogott a szíve, amikor kezdett lecsitulni.

Amikor leértek, Piton felé fordult.

– Deríts ki, amennyit tudsz a tervükről – vetetette oda neki, majd indulni készült.

– Hogy én? – kezdte volna a lány a tiltakozást, de a másik egy sötét pillantással belé fojtotta a szót.

– Azt hittem, már megbeszéltük. Tudok néhány embert, akinek az életével meg tudnálak zsarolni, de szerintem ez felesleges…

Erin annyira megdöbbent ezen a nyílt fenyegetésen, hogy elvesztette az egyensúlyát a jegyes talajon, és megint a férfi erős karjaiba zuhant.

– Amíg viszont jól viselkedsz, nem foglak ilyesmivel fenyegetni… – simított ki Piton egy hajtincset a lány arcából, miután újból megtartotta.

Erin, ahogy egészen közelről nézett a férfi arcába, hirtelen mintha elfelejtette volna, hogy egy halálfaló. Furcsa érzés járta át, ahogy ott álltak szorosan összesimulva a hóesésben. Belenézett a másik titokzatos fekete szemeibe, és hagyta, hogy minden gondolatát kiűzze a fejéből ez a sötét örvény. Mielőtt felismerte volna azt az apró gondolatot, ami talán már nagyon régóta ott élt a fejében, az előtört feje rejtett zugából, és ő nem tudott semmit tenni ellene. Szinte magától mozdult a teste.

Lábujjhegyre állt és ajkait finoman Pitonéra helyezte. Szerencsére időben észbe kapott, és riadt őzként rebbent el a férfitól.

– Bocsánat… én… nem tudom mi ütött belém… – rebegte elvörösödve.

Piton nem válaszolt, csak nézte őt azzal a kifürkészhetetlen tekintetével, amitől a lány gerincén végigfutott egy – sajnos kicsit sem kellemetlen – borzongás.

– Ezt… felejtsük el… kérlek – mondta, amikor látta, hogy nem reagál a másik, és lehajtotta a fejét.

Újabb kis hallgatás után Piton végre megszólalt.

– Rendben – lépett közelebb –, elfelejtjük… Ahogy ezt is…

Ujjait finoman a boszorkány álla alá csúsztatta és Erin legnagyobb meglepetésére szájon csókolta.