Másnap hajnali egykor már a házuk kapuja előtt álltak. A hideg, januári szél felborzolta a hajukat, behatolt köpenyük alá, egyenesen a szívükbe. Ahogy Erin körbenézett rossz érzés fogta el. Mintha minden kis árnyékból, amit a hold vetett a fákra előugorhatna valami borzalom, ami az életére tör.

Igaz, hogy volt oka félni. Halálfalók közé készül, akik egyre erősebbek és a Minisztérium bukását akarják. A szél a távoli égből háború szagát hozta feléjük.

Torka összeszorult, ahogy arra gondolt, hogy akármennyire kicsit, de ő mégis a segítségükre van ebben. Egyelőre…

Megrázkódott, hogy elűzze rossz érzését. Barátnőjére pillantott, aki viszont az ő viselkedését kémlelte átható tekintettel.

Elhoppanáltak a találkozó megbeszélt helyszínére. Már mindenki ott volt. Nagyjából tízen mentek ez auror parancsnokkal együtt. Hagar rövid útmutatást adott azoknak, akik még nem voltak „bevetésen”, köztük a két mardekárosnak.

A hold gyér fényt adott, ahogy a kis dombon álló régi ház felé sétáltak. Mindenki a kezében szorongatta a pálcáját. Erin tudta a tervet, tisztában volt mindennel, amire fejben szüksége lesz, mégis időnként lopva a mellette haladó Janice-re pillantott. A nő magabiztosan lépkedett mellette. Neki nem volt mit rejtegetnie a szívében, nem voltak kétségei sem, mint barátnőjének.

Amikor felértek a dombra Erin meglepődött, milyen tárgyilagosan gyors módszerét választják a bejutásnak. Hagar egész egyszerűen berobbantotta a ház ajtaját. Ahogy elült kicsit a por, beljebb léptek. A ház fenyegető, üres csendje és a sötétség, ami körülvette őket befészkelte magát a Erin szívébe.

Ahogy egyre beljebb jutottak, úgy próbálta magában erősíteni az önbizalmat. De nem sikerült. Nem tudott szabadulni a fojtogató tudattól, hogy a halálfalók nagy előnyben vannak velük szemben.

Egyszer csak vagy egy tucat színes fénycsóva szelte át a levegőt. Erin lebukott, így az átok a mögötte lévő falba fúródott. A szerteszét repülő forgácsok miatt nemsokára szem elől tévesztette aurortársait. Irányérzéke teljesen elkavarodott. Bemenekült egy szobába.

Hirtelen az ajtó mögül egy fekete csuklyás alak lépett elő. Kezében villámgyorsan villant a pálca. Erin hárított, majd visszatámadott.

Sok ideig párbajoztak így. A férfi (legalábbis Erin szerint az volt ) olyan átkokat használt, amiknek nagy részét a nő még csak fel sem ismerte. Gyorsan hárított több, egyszerre jövő fénycsóvát, de az egyik pálcát tartó kezébe fúródott. Erin egy pillanatra harcképtelen lett a fájdalomtól. Amikor viszont csuklójára pillantott, azonnal fellelkesült. A sebből csorgó vér mögül tisztán ki lehetett venni, hogy a karjára tekeredő gyilkos ékszer egy ponton eldeformálódott.

Erin gyorsan kivédte a felé száguldó átkokat, majd tovább párbajoztak. A halálfaló egyik átka pont a nő fölött csapódott az ajtófélfába, így neki hátra kellett ugrania.

Hirtelen ötlettől vezérelve a porfelhőbe lőtte néhány kábító átkát. A puffanást halva rögtön meg is könnyebbült. Átlépett az ajtó roncsain, majd mágikus kötelekkel megkötözte ellenfelét.

A karperecre pillantott. Bal kezébe fogta a pálcáját és a bilincsre irányította. Bár bal kézzel nem volt olyan ügyes, sikerült megidéznie egy erős tarolóátkot. Nem foglalkozott azzal, hogy karjára milyen hatással lesz az átok.

A halálfaló átkától meggyengült ékszer könnyen lerobbant a csuklójáról, viszont a mögötte lévő sebből is újult erővel folyt a vér. A nő gyorsan egy ideiglenes kötést bűvölt rá. Lehajolt a karperecért és elgondolkozva megforgatta a kezében. – Ki tudja még, mi derülhet ki róla… – gondolta magában és zsebre vágta a szétrepedt ékszert.

Gyorsan továbbindult a házban, hogy megkeresse társait. Mindenhonnan átkok robbanását hallotta. Végigrohant egy sötét folyosón, aminek a végéről, mintha sikítást vélt volna hallani. Kiderült, hogy tévedett. A folyosó közepén vette csak észre, hogy milyen magányosan kopognak cipői a fekete köveken.

Időközben teljesen átázott a kötése, már apró vércseppek csöpögtek a padlóra a vértől áztatott szövet résein.

A folyosó végén azonban egy még kellemetlenebb meglepetés várta. Egy ősréginek látszó ajtóval találta magát szemben, aminek a túloldaláról halk hangok szűrődtek ki. A mellette lévő ablak miatt nem lehetett kétséges, hogy megtalálta a ház hátsó bejáratát.

Egy varázslattal gyorsan belülről átlátszóvá változtatta az ajtót, hogy lássa, kik állnak odakint.

Egy pillanatig még élt szívében a remény, hogy esetleg aurorokat talál kint. De ezt az aprócska reményt azonnal széttaposta a kétségbeesés szörnyetege, amikor újabb halálfalókat látott kint az éjszakában.

Csak még jobban megijedt, amikor felismerte őket. Lucius, Piton, Bellatrix…

– Úgy látszik ezek ugyancsak együtt szoktak járni, mint mi Janic-szel… – gondolta magában.

Gyorsan beugrott a fal mellett álló szekrény mögé. Megszédült a vérveszteségtől és a falhoz kellett támaszkodnia. Lassan lecsúszott guggoló helyzetbe a fal mentén. A feje zúgott, szeme előtt színes pontok táncoltak. Nem sejtette, hogy ennyi vért vesztett.

Közben, mintha valami alagút másik végéről hallaná, jutott el hozzá a halálfalók hangja.

– Nem hiszem el, hogy az a kis fruska már megint megpróbál megszökni! – dühöngött Bella. – De így legalább besegíthetünk a többieknek… – arcán megjelent egy kegyetlen, gyilkos mosoly.

– Úgy látszik az aurorok nem tudták kikoptatni belőle a mardekáros makacsságot – Lucius jégszínű szemében is megcsillant valami kárörömféle, de az arca ugyanolyan gyilkos vonású maradt.

– Remélem más „jó” mardekáros tulajdonságai is megmaradtak – mondta Piton, ahogy a szekrény felé közeledett.

Mindhármuknak a kezében volt a pálcája és szokatlanul éberen figyeltek a hangokra.

– Nem hiszem – szólalt meg újra Lucius –, hogy az aurorok sokáig bírnák ellenünk. Aki békés elveket vall, az eleve nem nyerhet egy háborúban.

– Áhh… – legyintett a nő – Ők sem sokkal békésebbek mint mi. Csak ők ezt, ostoba módon, megpróbálják leplezni.

A halálfalók hangjából sütött a lenézés, ahogy ellenfeleikre gondoltak. És sajnos volt valami igazság is a szavaikban.

Bellatrix és Lucius már elment a szekrény mellett, amikor Piton észrevett valamit a földön. Odahívta magához a többieket is. Szemével figyelmesen követte a vércseppek útját, majd tekintete megállapodott a szekrényen.

Egy pálcamozdulattal útjára indított egy átkot. A szekrény apró darabkáira robbant szét, több belefúródott Erin bőrébe.

<i> – A francba is… Nem lehetett volna odébb tolni... – </i> gondolta magában.

Tompán érzete, ahogy Piton odalép hozzá, majd durván felrántja a földről. Nem tudta kivenni Piton arcvonásait. Minden elmosódott volt körülötte. A fejét bevágta a falba, és már egyébként is félájult volt a vérveszteségtől. A kötése már teljesen vörös vérrel volt átitatva, a falon kis csíkban csordogált lefelé. Pálcáját a bal kezében tartotta ernyedten, mert félt, hogy jobb keze ujjait nem tudná eléggé használni.

Inkább látta, mint hallotta, hogy Piton valamit mond Malfoynak és Bellatrixnak. A férfi a homlokához szegezte a pálcáját és ekkor Erin szeme előtt elsötétedett a világ.