Az éjszakát Janice szüleinél töltötték, akik – ugyan meglepődtek a késői időpont miatt – szívesen fogadták őket és segítették rendbe hozni a sebeiket is. A légkör addig maradt barátságos, amíg el nem mondták, hogy mi történt. Mindannyian tudták, hogy az ilyen támadásokat mostanában komolyan kell venni. Mióta Voldemort hatalomra akar törni, senki sincs biztonságban, aki a másik oldalon áll.

Erin és Janice korán reggel a hopphálózaton a Minisztériumba utaztak, hogy bejelentsék a támadást.

Amint kiléptek a kandallóból a liftek felé vették az irányt, nem foglalkozva a terem impozáns díszítésével.

Nemsokára megérkeztek a megfelelő ajtóhoz. <i> Lora Cryon; auror főosztály vezetője </i> hirdette az ajtóra szerelt kis réztábla, a hangzatos megjelölést. Erin kopogott, majd Janicszel a nyomában belépett a takaros kis irodába.

Az ajtóval szemben lévő asztalnál egy gesztenyebarna hajú, barátságos arcú nő ült, aki a kopogás hangjára felpillantott a munkájából.

– Helló Lora! – köszönt Erin barátságosan. Jó viszonyban voltak egymással, mert Lora többnyire mindenkivel barátságos volt.

– Mi szél hozott titeket? Foglaljatok helyet. – Azzal az asztal másik oldalán álló két székre mutatott.

A két lány helyet foglalt és Janice belekezdett a történetbe. Amikor befejezte Lora felsóhajtott.

– Hát igen… Nehéz időket élünk. – Egy ideig mindannyian hallgattak, majd az idősebb nő újra megszólalt. – Utánanézek, mit tudunk tenni, addig pedig adok nektek egy aurorlakást, amíg rendbe hozzátok a régit. – Kihúzta az íróasztal fiókját, és előhúzott belőle egy kis cetlivel ellátott kulcscsomót. Az asztalra tette.

– Nagyon köszönjük. – Erin felállt, és elvette az asztalról a kulcsokat.

– Jó lenne ha egyikőtök elmenne részletesebben elmondani a történteket. Két ajtóval odébb…

– Rendben – válaszolta Janice, és kiléptek az ajtón.

– Majd én megyek – ajánlotta fel a barátnőjének, akin látszott, hogy még elég fáradt. – Menj a házba és aludj még egy kicsit – kacsintott rá Erinre.

Erin hálásan rámosolygott és a felvonó felé vette az irányt. Megnyomott egy gombot és elindult lefelé. A lift minden emeleten megállt. Varázslók, és boszorkányok jöttek-mentek. Néhányan csomagokat cipeltek, vagy épp élénken társalogtak a mellettük állóval.

Már csak négy emelet. Beszállt egy idősebb hölgy nyomában a Minisztérium elengedhetetlen papírrepülőivel.

Már csak három emelet. Kiszállt egy kecskeszakállat viselő magas férfi, és a mellette baktató dundi hölgy.

Már csak két emelet. Itt elég sokan akartak bepréselődni a már amúgy is zsúfolt felvonóba. Erinnek mégis azonnal megakadt a szeme egy magas alakon.

A lánynak egy pillanatra kihagyott a szívverése, ahogy a férfire pillantott. Az is azonnal észrevette őt, a lány tekintete az acélszürke szempárba ütközött. Erin gondolatai száguldozni kezdtek.

Tudta, hogy a Malfoy család igen pénzes. De hogy így elnézik neki, hogy halálfaló? Vagy nem is tudják?

<i> – Ha tudnák, sem érdekelné őket… – gondolta magában. – Egy pénzes, aranyvérű család tagjára nehéz rábizonyítani bármit is. </i>

A maradék kétemeletnyi út alatt igyekezett minél távolabb maradni egykori háztársától, ami nem volt túl egyszerű, hiszen egy gombostűt is alig lehetett leejteni a fülkében. Amíg kínosan igyekezett minél távolabb kerülni a halálfalót, végig magán érezte Lucius kőkemény tekintetét. Magát nyugtatgatta belül, hogy itt úgy sem lesz alkalma bántani. Nem mintha attól félt volna, hogy megöli… Ennyire nem ostoba. Sőt…

Amikor leértek a csarnokba mégis igyekezett még a férfi előtt kiszállni, és teljesen nyugodtan a kandallók felé indulni. Kicsit remegett ugyan a térde, de örült, hogy ennyivel megúszta.

Minden öröme elpárolgott azonban, amikor Lucius hátulról odalépett mellé és a vállára tette az egyik kezét.

– Erin? – kezdte tettetett meglepődéssel. – Ezer éve nem láttalak. Hogy vagy mostanában? – a jéghideg hanghoz nem illett, az udvarias, szinte kedves hangnem. Csak a férfi szeme nem vett részt a színészkedésben. Azt keményen a lány szemébe fúrta. Fekete kesztyűs kezét szorosan a lány csuklójára kulcsolta és miközben a kandallók felé húzta, halkan odasziszegte neki:

– Egy rossz mozdulat és meghalsz… Tévedsz, ha azt hiszed bármi kellemetlenségem lenne abból, ha most megölnélek.

A férfi tovább folytatta értelmetlen locsogását, mintha tényleg csak volt háztársáról érdeklődne. Erin kénytelen volt beszállni a játékba, mert a Lucius akárhányszor nem válaszolt a kérdésére, egyre szorosabban markolta a kezét.

Végre odaértek a kandallóhoz. Lucius fogott egy marék hopp-port és belépett a kandallóba, maga után húzva a nőt. Beleszórta a port a lángokba és kimondta az úticélt. Erinnek volt annyi lélekjelenléte, hogy az utolsó pillanatban megpróbáljon kiugrani a kandallóból, de a varázsló keményen visszahúzta.

Erin nem arról volt híres, hogy gyáva lenne, mégis összeszorult a torka, amikor a kandallóból kilépve megpillantotta a halálfalókat.