Civilizálódás

A hatalmas sziklákról lezúduló vízen megtörtek a napsugarak, bearanyozva ezzel a hullámokat. A kavicsos parton két őzgida álldogált, és a hűvös vízzel csillapították szomjukat. Mikor a fák közül száraz ágak reccsenését hallották, felemelték fejüket, és ijedten körbefüleltek. A félelmük azonnal elszállt, mikor az egyik fatörzs mögül édesanyjuk jelent meg. Az őz odasétált a kicsinyei mellé, és ő is inni kezdett. Az égen madarak serege körözött, majd mikor látták, hogy nincs veszély ők is leszálltak a víz menti fák ágaira.

Távolabb az erdőben is nyüzsgött az élet, a mókusok a téli időkre gyűjtögettek, míg a barnamedve a jelennek élve lakmározott egy méhkas mézéből. Persze a méhek ezt nem nézték jó szemmel, és rátámadtak a hatalmas állatra. A medve bömbölve rohant a folyó felé, mire a többi állat szerteszéledt. A mackó bevetette magát a hullámok közé, hogy a hideg víz enyhítse a csípések fájdalmát. Mikor jobban érezte magát, kicsámborgott a habokból, és megrázta a bundáját, majd megszégyenülve visszakullogott a fák közé.

Mikor a medve távozott, a patak körül újra megjelentek az állatok. A két kis őzgida egymással vetekedve rohant a habokhoz, majd mikor a vízben is egymást lökdösve próbáltak innivalóhoz jutni, az anyjuk odament, és rendet teremtett közöttük. Az orrával az egyik gidát az egyik, a másik gidát a másik oldalára terelte. A kisgidák az anyjuk lábai között nézték szomorú szemekkel egymást.

Egy mókus a part menti bokrok alól szedte fel a lehullott mogyorót. Kis mancsába markolt két szemet, majd a fa odvához rohant, ahol lakott, és elrejtette benne a finom csemegét. Mikor végzett, újra visszament a bokorhoz, és előröl kezdte a műveletet.

Mikor beesteledett, az állatok visszavonultak az erdőbe. A levegő kellemesen lehűlt, milliónyi csillag jelent meg az égen. A csendet csak egy bagoly huhogása, és a vízesés vizének csobogása törte meg.

**************************************************************************

Az ég borult volt, a nap egy felhő mögé rejtőzött. A lekopott sziklákról egy kis patak csordogált alá, melyet aranyszínűre festett a vízbe borított vegyszer. A parton két kisgida volt. Az iszapos talajon feküdtek. Az egyik már nem élt, a másik is alig pihegett. A szája széle sárga volt. A meleg miatt csak inni akartak egy kicsit. A ritkás erdőből ágreccsenés hallatszott. A kis gida utolsó erejével felemelte a fejét, és édesanyját látta meg, amint előjön a fák közül. A gidácskának megcsillant a szeme, de rögtön elszállt minden reménye, mikor az anyja a közelébe tántorgott. Az őz bundája összeragadt a barnás-vöröses vértől, ami a vadászcsapda miatt szivárgott a lábából. A gida szemei lecsukódtak, de azt még érezte, ahogy az anyja melléfekszik, és a bundáját kezdi nyalogatni.

A madarak riadtan keringtek az égen, egészen addig, amíg dörrenések nem hangzottak fel. Ekkor egyenként hulltak le a földre az élettelen testek.

A mókus felszedett a földről egy picike mogyorószemet, és az odvához akarta vinni, de a fa helyén már csak egy tönk maradt. Kivágták, mint az erdő fáinak a többségét.

A medve bömbölve rohant a patak felé, a sárgás vízbe vetette magát, hogy enyhítse a csípések fájdalmát. Körülötte a patak vörössé vált. A fájdalma csak akkor enyhült, mikor a parton megjelent egy vadász, és leadta az utolsó lövést. A medve tántorgott egy ideig, majd egy utolsót felbőgve elterült a vízben.

Az erdő elcsendesedett, csak a távolban zúgó fűrészek zaja, és a fák recsegése hallatszott.