Varázskő

 

 

 

A pince sötét és büdös volt. A plafonon a repedések már félujjnyira tágultak, és minden egyes robbanásnál csak rosszabb lett a helyzet. Egy lány és egy fiú kuporogtak a sarokban. Egyikük sem töltötte még be a tizennyolcat. Pár napja egy bombázás okozta keveredéskor csapódott a lány a fiúhoz, és azóta együtt maradtak. Bár nem nagyon ismerték egymást, mégis felelőséget éreztek egymás iránt.

 

A lánynak a por és a kosz alatt kedves pisze orra és szőke haja volt. Egy szép házban lakott a város központjában a kisöccsével és a szüleivel. Egyik reggel őt küldték a kenyérosztáshoz. Minden nap négy részre törték a kenyeret, és együtt ették meg. Aznap a lánynak egész kenyér jutott.

 

A fiú nem beszélt a családjáról, a lány pedig nem kérdezgette. Félt, hogy a fiú mérges lesz, és magára hagyja. Nem akart egyedül maradni…

 

Mindketten csendben ültek, és hallgatták a fenti káoszt. Egyszer csak valahol nem messze felettük egy sikolyt lehetett hallani. Csak egy pillanatig tartott, egy puffanás elhallgatatta.

 

A lány a fülére tapasztotta a kezét, és behunyta a szemét. Mikor újra felnézett, egy csótány szaladt el a földön előtte. A lány felpattant a földről.

 

- Ezt nem bírom tovább! Elég volt! Elég volt! – sikoltotta.

 

- Megőrültél?! Maradj csöndben! – a fiú a lány szájára tapasztotta a tenyerét. A lány nagy nehezen kiszabadult a szorításból. Már nem kiabált, a hangja halk és könyörgő volt.

 

- Haza akarok menni. A családomat akarom, és a szobámat. Meleg ételt, és egy tiszta, szép ruhát – nézett undorral a koszos rongydarabokra, melyek a testét fedték.

 

A fiú a lány szemébe nézett. Az átható pillantástól összeszorult a gyomra. Körülnézett, és hirtelen ötlettől vezérelve a földről egy félhold alakú követ vett fel.

 

- Fogd meg! Ez egy varázskő, amit kívánsz, az valóra válik.

 

- Tessék?! – a lány értetlenül nézett a fiúra. Nem tudta, hogy gúnyolódik, vagy már elment az esze.

 

- Hát nem látod a ruhád? Igazi selyem. Kék színű, megy a hajadhoz – a fiú körbenézett a pincében. – És ez a báli terem is gyönyörű. Neked is tetszik?

 

A lány rájött, hogy mit akar a fiú. Újabb bomba robbant.

 

- Rajtad meg szmoking van. Olyan, mint az urakon – vette a kezébe a követ a lány, de egy újabb robbanás kizökkentette. – Nem, én ezt nem tudom! Megőrjít ez a zaj!

 

- Milyen zaj? – a fiú visszavette a követ. – Ez zene, nem hallod?

 

- Nem, nem hallom! – a lány összerázkódott, ahogy egy darab vakolat a földre hullott. A fiú a lány mögé lépett, és a füléhez hajolt.

 

- Csukd be a szemed, és hallgasd! Ez keringő. Hallod már?

 

A lány behunyta a szemeit. Lassan lépkedni kezdett.

 

- Hallom – suttogta.

 

A fiú átkarolta a derekát, és táncolni kezdtek. Egyre gyorsabban forogtak, amíg a kimerültségtől a földre nem rogytak. Ekkor a lány újra megszorította a követ.

 

- Éhes vagyok. Gyere, üljünk asztalhoz – a lány egy dobozt húzott maguk elé.

 

- Jó illata van. Mit eszünk? – kérdezte a fiú, és nagyot nyelt.

 

- Rántott húst sült burgonyával. Kóstold meg!

 

A fiú a szájához emelte a finom falatot, és megette. A lány is követte a példáját. A jóízű vacsora közben vígan beszélgettek arról, hogy másnap elmehetnének piknikezni. Eltervezték az útvonalat, hogy milyen ételt visznek, és hogy úszni is lemennek a tóhoz.

 

Mikor befejezték a beszélgetést, a lány felsóhajtott.

 

- Degeszre ettem magam. Már a hasam is fáj – és a fájdalom tényleg a gyomrába nyílalt.

 

- Én is sokat ettem – bólintott a fiú mosolyogva.

 

- Már késő van, és el is fáradtam.

 

A fiú az egyik sarokba feküdt.

 

- Akkor gyere aludni. – nyújtotta a lány felé a kezét. A lány mellé feküdt, szorosan egymáshoz bújtak.

 

- Fázom – a lány még mindig a tenyerében tartotta a varázskövet. – Bárcsak lenne takarónk!

 

A fenti világot egy újabb robbanás rázta meg. A repedések végigszaladtak a sarkokig. A plafon egy része hangosan csattanva zuhant a földre. A vakolat és a gerendák teljesen betakarták az alvó fiatalokat. Többé már nem fáztak.