A M�gia�gyi Miniszt�rium �p�lete hangos volt a csatazajt�l. Mindenhonnan ki�lt�sok hallatszottak, �s �tkok szelt�k kereszt�l a leveg�t, �s az embereket. F�stszag keveredett a hal�l �s a k�ts�gbees�s fojtogat� szag�val, mik�zben mindenki saj�t mag��rt, t�rs��rt vagy egyszer�en csak egy jobb j�v��rt harcolt.

Persze volt, aki m�r feladta. Aki �gy gondolta, most, hogy megl�tta ennek a vil�gnak a s�t�t arc�t, a f�jdalmat, a szenved�st, m�r nem is k�r t�bbet bel�le. Az eszeveszett k�osz k�zepette minden l�lek sebeket szenvedett, mert elker�lhetetlen volt a f�jdalom ennyi hal�lt l�tva, f�leg akkor, ha pont a szeretted hal meg.

Erin is ott harcolt a t�megben. Az ezel�tti n�h�ny �r�ban folyamatosan az a gondolat cik�zott a fej�ben, melyik oldalon is harcoljon. De a v�g�n nem volt mersze �t�llni. Gy�v�nak tartotta mag�t, de m�r nem v�ltoztathatott az �ll�spontj�n. B�r teljes erej�b�l k�zd�tt, nem volt benne biztos, hogy helyesen teszi. Nem �llt �t, de �gy gondolta az aurorok sem jobbak a m�sik oldaln�l, �s b�r feh�rnek hazudj�k magukat, nekik sincs joguk eld�nteni, ki fekete �s ki feh�r.

M�r r�g nem tudta eld�nteni, vajon mi�rt/ki�rt is harcol? Tal�n egy jobb vil�g�rt? Nem… M�r r�j�tt, hogy ezt a vil�got nem lehet megmenteni a koszt�l, a gonoszs�gt�l. V�gleg soha, mert b�r vannak, akik �nzetlen�l cselekednek, az emberi term�szetnek ugyan�gy r�sze a s�t�ts�g is, ami nem hagyja elnyomni mag�t.

Lehet, hogy ink�bb valaki�rt harcol… De nem volt benne biztos, hogy ki�rt. Janice-�rt? Nem… Mag��rt sem, mert ha nem tartotta volna valami megmagyar�zhatatlan er� talpon, m�r r�g � is feladta volna.

Csak futott, �tkozott, �lt �s megint ment tov�bb, vakon, nem tudva hov�, merre k�zdi mag�t. Egy�ltal�n k�zd? Vagy csak egy b�bu, akit�l m�r elvett�k a hitet �s cser�be felaj�nlott�k neki az �let�t? Aki m�r d�nt�tt az egyik f�l mellett �s nem cselekedhet m�st?

De maga sem tudta, mit tehetne m�sk�pp?

<i> – Nemsok�ra tal�n meg�l valaki �s akkor v�gre v�ge lesz ennek az eg�sznek… – </i> gondolta.

<i> – �s mi van Perselussal? – </i> Erin, b�r m�r r�j�tt, hogy szereti, tudta, hogy a f�rfi soha nem fog �gy �rezni ir�nta. Piton ak�rhogy is n�zte, igazi �rz�sek n�lk�li, k�sz�v� hal�lfal�nak l�tszott, �s m�r maga sem �rtette, mi�rt szerette ennyire. Pedig az �rz�s megmaradt, ak�rhogy is akarta megc�folni.

Szem�t m�r cs�pte az �tkok f�stje �s m�gis k�zd�tte mag�t tov�bb a v�r�ztatta termeken kereszt�l, amik m�r felismerhetetlenek voltak a csat�t�l.

Azt�n egyszer csak megl�tta Pitont. � is harcolt, mint ak�rki m�s, �s Erin egy pillanatra megtorpant, mert r�j�tt, hogy igenis agg�dik a f�rfi�rt. Mindenkinek voltak ebben a harcban emberek, akiknek a hal�la begy�gy�thatatlan sebet ejtett volna a sz�v�k�n. Neki Janice �s Perselus voltak azok. Mert szerette a hal�lfal�t �s ezen nem v�ltoztatott az sem, hogy ellens�gek.

Itt m�r nem az egy�ni �rdekek miatt folyta a harc, vagy nem sz�rakoz�sb�l. Itt azok�rt az eszm�k�rt harcoltak a var�zsl�k �s boszork�nyok, amikben tal�n m�r maguk sem hittek, de vezet�ik, akiknek eddig hittek �ket haszn�lt�k arra, hogy gy�zzenek. Az eg�sz csak egy var�zsl�sakk j�tszma volt, ahol nem sz�m�tott a gy�ztesnek a sok elvesz�tett, sz�tporladt b�bu.

De ezek a b�buk m�sok voltak m�gis. K�pesek voltak let�pni k�teleiket ak�r az �let�k �r�n is. Erin is ezt tette. M�r nem l�tta �rtelm�t, hogy b�rmi�rt/ b�rki�rt tov�bb �ljen, �s �gy t�rt�nhetett, hogy amikor Piton fel� sz�guldott egy �tok, amin l�tszott, hogy k�ptelen lesz kiv�deni a m�r am�gy is s�lyos s�r�l�sei miatt, egyszer�en a f�rfi el� vetette mag�t.

A d�nt�s t�red�k m�sodperc�ben r�j�tt, hogy eg�sz �let�ben, miut�n kil�pett az iskola falai k�z�l, l�thatatlan sz�lak mozgatt�k, amiknek h�l�j�ba �nk�nt gabalyodott bele.

<i> – Ha m�r �letemben nem lehettem szabad sosem, legal�bb hadd haljak meg az�rt, akit szeretek – </i> gondolta.

�rezte, ahogy a var�zsige sz�tterjed a test�ben �s mozdulatlanul a f�ldre esik. Tekintete m�g tal�lkozott Piton �rtetlen �s tal�n egy kicsit k�ts�gbeesett fekete szemeivel. Nem tudta kimondani az utols� sz�t, amit szeretett volna, ezt az id�t elvette t�le m�r a vil�g, de �rezte, hogy Perselus tudja, mire gondol.

Elmos�dott felv�telk�nt l�tta m�r csak, ahogy a f�rfi let�rdel mell�, �s m�r tiszt�n l�tta arc�n a f�jdalmat, amit pedig mindig elrejtett.

– Bocs�ss meg… – ny�g�tt ki v�g�l m�gis nagyon halkan k�t sz�t.

<i> – Igen Perselus, bocs�ss meg, hogy utolj�ra m�gis f�jdalmat kellett okoznom neked… – </i>